Apistogrammák

2014.05.12 22:09

Apistogrammák

Gyermekkori álmom volt az Apistogrammák tartása és tenyésztése. De ezek akkoriban még igen ritkáknak és drágáknak számítottak.

 

Mint általában minden kezdő türpesügeresnek, a kakadu szaporítása sikerült elsőnek. 

 


 

Utána következett a borelli

 
 

a macmasteri

 

az agassizi

Szerettem volna Panduriniket szerezni és Pasaréti Gyula tanácsára megkerestem Horn Péter tanár úrat, a kaposvári egyetem akkori rektorát és a Horn-Zsilinszky: Akvarisztika című könyv szerzőjét, akitől kaptam is. Cserébe azt kérte, hogy majd a későbbi növendékekből adjak vissza neki.

 

 

Amikor eljött a halakért, azt mondta, hogy ennyi pandurinit egyszerre még életében nem látott.

 

Azóta már nagyon sok fajta Apistogrammát sikerült tenyésztenem.

 

Folyamatosan keresem az újabb fajtákat.  Így kerültem 2013-ban Kampsdorf-ba, ahol Nadja és Mario Wilhelmtől vásároltam pl. hongsloi super red-eket, viejita super red-eket, uaupessi-t.

Tartásukról és tenyésztésükről majd a következő cikkben írok.